Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Skandináv rejtvény

Ez a rejtvénytípus talán a legkedveltebb a rejtvényfejtők számára. A hagyományos rejtvénnyel ellentétben itt a meghatározások az ábrában vannak, és az ezekre adott válaszokat a nyíl irányába kell beírni. Ez nagyon megkönnyíti a fejtő dolgát, hiszen nem kell keresgélnie egy számozott szöveges részben, aminek következtében a megfejtés gyorsabb és átláthatóbb.

Általában az ilyen típusú rejtvényt „poénvadászatnak” is szokták nevezni, mert leggyakrabban egy rajzos viccet tartalmaz, és a megfejtés az ehhez kapcsolódó poén. Ettől eltérően egy ilyen rejtvény megfejtése lehet egy aforizma, egy versidézet, egy hirdetési szöveg, egy ünnepi köszöntő, stb., vagyis bármi, amit a rejtvény készítője megfejtésre érdemesnek tart (vagy amit a megrendelő kér).

A skandináv rejtvény általában négyszögletű (téglalap vagy négyzet). A felső vízszintes sorban a függőlegesen beírandó szavak meghatározásai foglalnak helyet, míg a bal első oszlopban a vízszintesen elhelyezendő szavak meghatározásai találhatók. A szavakat egymástól további meghatározási négyzetek választják el egymástól.